‘direktmarketing’ kifejezéssel jelölt bejegyzések

Változott a spam bejelentés eljárása

Az elektronikus hirdetéssel kapcsolatos felügyeleti eljárás lefolytatására irányuló kérelmet, illetve ilyen ügyben bejelentést az erre a célra szolgáló „Kéretlen hirdetést bejelentő űrlap” segítségével lehet benyújtani. Az űrlap elérhető az NHH Hivatalának Ügyfélszolgálatain, illetve elektronikusan is kitölthető az NHH honlapján.

Érdemes továbbolvasni... »

Cégek részére küldött elektronikus hirdetések

Számos kérdést vet fel, miként kell értelmezni az új reklámtörvény azon rendelkezését, miszerint csak természetes személy címzettekre vonatkozik az előzetes hozzájárulás kérés kötelezettsége. Létezik olyan álláspont, miszerint a törvény értelmező rendelkezése miatt minden címzettre alkalmazni kell a jogszabályt.

Érdemes továbbolvasni... »

Az új reklámtörvény direkt marketingre vonatkozó szabályainak összefoglalója

A nem megfelelő előkészítés mellett elfogadott új reklámtörvény (2008. évi XLVIII. törvény) már kiadásának pillanatában is sokak által nehezen volt értelmezhető.

A törvény 2008. szeptember 1. napján bekövetkezett hatályba lépése előtt ugyan készítettem már egy összefoglalót a direkt marketing szabályainak változásairól, de mivel az elmúlt hetekben kétszer módosította az Országgyűlés a szabályokat, ráadásul a Büntető Törvénykönyv személyes adattal visszaélés tényállását is szigorította, szükségesnek láttam egy új összefoglaló készítését a jelenlegi direkt marketing szabályokról.

Érdemes továbbolvasni... »