2010-ben 1722 nyomozást kezdeményeztek személyes adattal visszaélés miatt

Jelentősen nőtt 2010-ben az adatvédelmi bűncselekmények száma

Ahogy korábban prognosztizáltam, többszörösére nőtt a Btk. 177/A. §-ba ütköző visszaélés személyes adattal bűncselekménnyel kapcsolatos vádemelések száma.

A Büntető Törvénykönyv szigorítása

2009. augusztus 9-én lépett hatályba a Büntető Törvénykönyv szigorítása, melynek eredményeképp több magatartást lehet bűncselekménynek minősíteni.

Visszaélés személyes adattal

177/A. § (1) Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével jogtalan haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva
a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel,
b) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja,
vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével az érintett tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, és ezzel más vagy mások érdekeit jelentősen sérti.

(3) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a személyes adattal visszaélést különleges személyes adatra követik el.

(4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha személyes adattal visszaélést hivatalos személyként vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.

Míg a módosítás előtt csak akkor minősült bűncselekménynek a személyes adatok jogellenes kezelése, ha az ún. jelentős érdeksérelemmel jár, a szigorítás után a jogtalan haszonszerzési célzattal elkövetett visszaélés akkor is bűncselekménynek minősül, ha az nem járt érdeksérelemmel.

A személyes adattal visszaélés bűncselekmény alakulása

  2006 2007 2008 2009 2010
Btk. 177/A. § Visszaélés személyes adattal
NYOMOZÁSKEZDEMÉNYEZÉS 301 4540 456 804 1722
Feljelentés elutasítása 43 64 68 94 166
NYOMOZÁSBEFEJEZÉS ÖSSZESEN 129 2238 194 355 778
Nyomozás megszüntetése 99 2207 158 234 242
Vádemelés 17 30 30 96 428
Elterelés 0 0 0 3 14
Egyéb 13 1 6 22 94

Visszaélés közérdekű adattal

Visszaélés közérdekű adattal

177/B. § (1) Aki a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével
a) tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget,
b) közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tesz vagy meghamisít,
c) hamis vagy hamisított közérdekű adatot hozzáférhetővé vagy közzé tesz,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt jogtalan haszonszerzés végett követik el.

E területen jogszabályváltozás nem volt, így csak minimális mértékben nőtt a bűncselekmények száma.

A közérdekű adattal visszaélés bűncselekmény alakulása

  2006 2007 2008 2009 2010
Btk. 177/B. § Visszaélés közérdekű adattal
NYOMOZÁSKEZDEMÉNYEZÉS 31 40 25 36 56
Feljelentés elutasítása 9 20 5 12 18
NYOMOZÁSBEFEJEZÉS ÖSSZESEN 11 10 10 12 19
Nyomozás megszüntetése 11 10 8 10 17
Vádemelés 0 0 2 2 2
Elterelés 0 0 0 0 0
Egyéb 0 0 0 0 0

Nem győzöm hangsúlyozni, érdemes az adatvédelmi törvényt komolyan venni…

Ha hasznosnak találta írásomat, iratkozzon fel hírlevelemre, hogy első kézből értesüljön az adatvédelem és a közérdekű adatok nyilvánossága témakörével kapcsolatos információkról.

Adatvédelmi tanácsadás szolgáltatásomról és az adatvédelmi auditálásról e szövegre kattintva olvashat.

Név:*
E-mail:*

Havonta legfeljebb 2 hírlevelet küldök, a hírlevélről egy kattintással bármikor le lehet iratkozni.

Valamennyi hozzászólást az RSS 2.0 hírcsatornán lehet követni. Szóljon hozzá, vagy adjon a saját honlapjáról egy visszakövetést.

2 hozzászólás »

 
  • Dobai Gábor szerint:

    Tisztelt Kulcsár Úr!

    Kérem szíves véleményét a következő estről,a tényállás röviden:
    2012 októbere óta tartalékos katona vagyok.A Magyar Honvédséggel kötendő megállapodásban munkahelyem tévesen,ill.valótlanul adta meg azt az adatot,hogy én részmunkaidős vagyok.Valójában teljes munkaidőben dolgozom.Ezt a honvédség valahogy kiszúrta és több hónap után visszaküldte a megállapodást munkahelyemnek.A hibásan megadott adat úgy tűnik,hogy korrigálva lesz,de de nem biztos,hogy a dolog ezzel le van rendezve.A hibásan megadott adatnak jelentősége van az én pénzbeli járandóságomat illetően,azon kívül lehetséges,hogy nem tévedés volt,hanem szándékosan adtak meg hibás adatot.Munkahelyem nem örül a hatóságokkal való kapcsolatomnak,sokat nem tehet ellene,de azt a keveset amit tudott,megtette.Kérdésem:Ezek alapján megvalósul-e a hatóság félrevezetése bűncselekmény,ill.milyen jogszabályokat sért még?

    Várom szíves válaszát,tisztelettel: Dobai Gábor

  • Tisztelt Dobai Gábor Úr!

    Adatvédelmi oldalról megközelítve az ügyet az adatokat helyesbíteni kell.
    Hogy milyen bűncselekmény valósulhat meg, az ügy részleteinek ismerete hiányában nem tudom megmondani, de a szándékosság bizonyítása nehéznek látszik.

 

Vélemény, hozzászólás?

 
Read previous post:
Az álkamera megítélése adatvédelmi szempontból

Milyen kötelezettségeink vannak, ha álkamerát szerelünk fel? A vagyonvédelmi célú kamerákkal kapcsolatosan már többször írtam. Egyik ügyfelem arról kérdezett, vajon...

Close