Módosult a közzétételi listákról szóló 2005-ös IHM rendelet

Módosult a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet

2012. augusztus 16. hatállyal módosult a korábbi elektronikus információszabadság törvényhez kiadott IHM rendelet. A rendelet 2 új mellékletet kapott, így megváltozott a közadatok közzétételével kapcsolatos tagolás, és a közzétételi egységek.

A rendelet módosított rendelkezései

A jogalkotó felismerte, hogy a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet hatályát a január 1-jétől nem alkalmazandó 2005. évi XC. törvényhez köti. A módosítás 1. §-a tehát pusztán technikai jellegű.

A rendelet továbbra is előírja, hogy a közfeladatot ellátó szerv honlapjának nyitóoldalán „Közérdekű adatok” elnevezésű hivatkozás alatt kell közzétenni a közérdekű adatokat, új rendelkezés azonban, hogy fel kell tüntetni az egységes közadatkereső rendszerre, a központi elektronikus jegyzékre mutató hivatkozást is.

A korábbi rendelkezésekkel ellentétes módon az adott szerv vonatkozásában értelmezhetetlen közzétételi egységeket is fel kell tüntetni, de a pontos tájékoztatás érdekében jelezni kell, hogy az adott közérdekű adat a szervnél nem áll rendelkezésre. Pl. ha nincs a szervnek közalapítványa, a struktúrában a közalapítványra vonatkozó soroknak is meg kell jelenniük, de jelezni kell, hogy nincs erre vonatkozó adat.

Az új szabályok nem engedik meg a struktúrától való eltérést.

A mellékletek változásai

Az 1. melléklet kiegészült a következő ponttal:
1.7. Költségvetési szervek

A 2. melléklet, és különösen azon belül is a megjegyzések, több helyen is módosult. Az egyik legfontosabb módosítás, hogy nem felel meg a törvény követelményének, ha csak egy elektronikus levelezési űrlapot tesz közzé a szerv, hanem a központi elektronikus levélcímeket a közvetlen elérés biztosításával kell közzétenni.

Előírja a jogszabály az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat, a illetve a közérdekű adatok felhasználására, hasznosítására vonatkozó egyedi közzétételi lista általános szerződési feltételek közzétételét is.

Nem elegendő a foglalkoztatottak számának közzététele, hanem a személyes juttatásokra vonatkozó összesített adatokat is a honlapon kell közzétenni. Ezeken felül további változások is megtalálhatók a rendelet 2. számú mellékletében.

A cikk megírásához a CompLex Ügyvéd Jogtár Prémium verziója nyújtott segítséget.

Iratkozzon fel hírlevelemre, és töltse le ingyen az új adatvédelmi törvény változásairól, főbb rendelkezéseiről szóló elemzést!

Adatvédelmi tanácsadás szolgáltatásomról és az adatvédelmi auditálásról e szövegre kattintva olvashat.

Ha hasznosnak találta írásomat, iratkozzon fel hírlevelemre, hogy első kézből értesüljön az adatvédelem és a közérdekű adatok nyilvánossága témakörével kapcsolatos információkról.

Név:*
E-mail:*

Havonta legfeljebb 2 hírlevelet küldök, a hírlevélről egy kattintással bármikor le lehet iratkozni.

Valamennyi hozzászólást az RSS 2.0 hírcsatornán lehet követni. Szóljon hozzá, vagy adjon a saját honlapjáról egy visszakövetést.

Vélemény, hozzászólás?

 
Read previous post:
Telefonos ügyfélszolgálati hangfelvétel készítése, kiadása

Telefonos ügyfélszolgálat Egyes szolgáltatóknál kötelező, máshol lehetőség a telefonos ügyfélszolgálati beszélgetés rögzítése. Milyen teendői vannak a szolgáltatónak, milyen jogok illetik...

Close