Sokak szerint felesleges az adatvédelem – Németországban ezrek tüntettek mellette

Adatvédelem – úgy tűnik, mégsem csak az adatvédők szerint van létjogosultsága

Nap mint nap azt hallom – különösen adatvédelmi oktatásaimon a résztvevőktől -, hogy az adatvédelem csak nagyon extrém helyzetekkel foglalkozik, csak a bűnözőket védi illetve azokat, akiknek titkolnivalójuk van.

Most úgy tűnik, igenis van az embereknek igényük személyes adataik védelmére.

Ismét a németek

Ha adatvédelem, akkor Németország. 1983. december 15-én a német alkotmánybíróság határozata alkotmányellenesnek mondta ki a népszámlálásról szóló törvény egyes rendelkezéseit. Döntésében kimondta, „az Alaptörvény … biztosítja az egyén illetékességét arra, hogy személyes adatainak felfedéséről és felhasználásáról alapvetően maga rendelkezzék”.

Azóta szinte minden adatvédelemmel kapcsolatos jogszabály és hír német gyökerekből ered.

Németországban az adatvédelem mellett tüntettek

Az SG.hu cikke arról számol be, hogy csak Berlinben 130 szervezet, illetve 7500 polgár demonstrált a Félelem Helyett Szabadság – Állítsátok meg a Megfigyelési Őrületet nevű rendezvényen az adatvédelem, a véleményszabadság, a szabad távközlés mellett és a távközlési adattárolás, a megfigyelési állam ellen.

Az egyik kisbuszról videokamera-maketteket fordítottak a biztosítást végző rendőrök felé, ezzel is jelezve, hogy ők is bármikor megfigyelt személyekké válhatnak. Frank Bsirske, a Ver.di szakszervezeti szövetség elnöke beszédében a jelenleginél hatékonyabb munkavállalói adatvédelmet követelt. Ő már a saját bőrén tapasztalta, hogy milyen ellenőrzött alkalmazottnak lenni, hiszen a Deutsche Telekom őt is megfigyelte. „Már az 1980-es évek megmutatták, hogy milyen őrült célokra használhatók fel az adatgyűjtések” – közölte Bsirske.

Petra Pau, a Bundestag alelnöke élesebben fogalmazott: „Ha nincs adatvédelem az egyúttal azt is jelenti, hogy nincs demokrácia!”

A követelések

A követelések között szerepelt a távközlési adattárolás azonnali leállítása, az internetsemlegesség törvényi biztosítása, a szabad és cenzúramentes világháló, a hozzáférés-blokkolások és -korlátozások száműzése, az internetes tartalomszűrők telepítésének megtiltása, a tartalmak törlése kizárólag független bírói ítéletek nyomán valósulhasson meg, globális digitális emberi jogi charta kidolgozása és bevezetése, illetve a szabad véleménynyilvánítási platformok védelme.

Ha hasznosnak találta írásomat, iratkozzon fel hírlevelemre, hogy első kézből értesüljön az adatvédelem és a közérdekű adatok nyilvánossága témakörével kapcsolatos információkról.

Név:*
E-mail:*

Havonta legfeljebb 2 hírlevelet küldök, a hírlevélről egy kattintással bármikor le lehet iratkozni.

Valamennyi hozzászólást az RSS 2.0 hírcsatornán lehet követni. Szóljon hozzá, vagy adjon a saját honlapjáról egy visszakövetést.

Vélemény, hozzászólás?

 
Read previous post:
Közösségi oldalon kialakított profil felhasználása állásinterjún

Munkaadók kutakodnak az iWiW-en és a Facebook-on Az MR1-Kossuth Rádió Krónika című hírműsora kérdezett meg arról, mi a véleményem a...

Close