Családi állapota: halott

Interneten „élhetnek tovább” a közösségi oldalak jobblétre szenderült felhasználói?

A több mint négymillió hazai Iwiw-felhasználó és a százszor ennyi nemzetközi közösségi oldalt látogató Facebook-tag számára sem mindegy, mi lesz az adataival, ha már ő nem lesz az élők sorában. A főleg fiatalok és középkorúak által látogatott portálokon egyre többen vannak, akiknek van „eltávozott” „ismerőse”. Mi lesz az adatlapjaik­kal, fotóikkal, beszélgetéseik­kel? Maradjanak meg emlékhelyekként, vagy töröljék őket?

Elhunyt személyek a közösségi portálokon

A Népszabadság Infovilág rovatában azzal foglalkozott, mi történik azon személyek adatlapjaikkal, akik meghalnak.

A cikkben a problémát adatvédelmi oldalról is megközelítjük:

„Egy pillanat alatt bizarr vagy megrázó képekké válhatnak azok a családi, baráti fotók, vicces bejegyzések, ártatlan státusüzenetek, amelyek feltöltői elhaláloznak. Merthogy a mai internetezők többsége nem idős ember, és nem készül a végső búcsúra, így internetes megnyilvánulásaik is főleg az életigenlésről szólnak. Gyakorlatilag nem lehet törölni senkit és semmit egy komoly szerveren működő, alaposan megtervezett adatbázisból” – ismétli sokadszor Mernyó Ferenc informatikai szakember.

„Az ilyen adatbázisokban a ‘törölt’ adatokat általában nem távolítják el, csak ‘törölt’ állapotjelzővel látják el; aki a törlését kéri, nem lesz elérhető ‘normál felhasználók’ számára, de adatai megmaradnak, így adminisztrátori jogosultsággal bármikor lekérhetők, vizsgálhatók, kereshetők. Az adatbázisok koherenciája megköveteli bizonyos rekordok megmaradását, ráadásul egy esetleges későbbi jogi vita miatt is szükség lehet bizonyos adatokra” – magyarázza a Facebookról nemrég „kitiltott” Mernyó Ferenc, aki korábban egy másik regisztrációval vett részt az online közösségi életben.

A Mondjunk le az aug. 20-i tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára!!! elnevezésű csoport adminisztátoráról nemrég írtunk, esete azóta a Facebook menedzsmentje és a nemzetközi sajtó elé került, de adatait, kapcsolati hálóját még nem állították vissza.

A halottak személyes adatai­ról kérdeztem dr. Kulcsár Zoltán jogászt, adatvédelmi szakembert (www.ppos.hu).

„Az adatvédelmi törvény csak az élő embereket védi, az elhunytaknak nincs személyes adatok védelméhez fűződő joguk. Az elhunytakat csak a kegyeleti jog védi, amelyet azonban eléggé szűkszavúan szabályoz a polgári és a büntető törvénykönyv. A jogalkalmazóknak kell eldönteniük, mi a helyes eljárás felhasználóik elhalálozása esetén. Bár az Európai Bizottság asztalán van elképzelés e kérdés rendezésére, de a jelen helyzetre ez megoldást nem nyújt. A kegyeleti jog az elhunyt személyéhez fűződő emlék sérthetetlenségét védi” – mondja a jogász. A családtagok nem öröklik a felhasználó személyes adatait, így internetes jelszavát sem.

Az adatvédelemben jártas jogász azt javasolja, hogy a közösségi oldalak üzemeltetői szabályzatukban határozzák meg az adatkezelés időtartamát. Tehát például a felhasználó beállíthatja, hogy az utolsó belépéstől számított egy év elteltével a profil törlésre kerül – természetesen előzetes értesítések mellett.

Az Iwiwen a jelenlegi szabályok szerint lehet törölni a halott személyeket. „Elhunyt személyek adatlapjának töröltetése ügyében egy közeli hozzátartozó vagy hivatalos képviselet járhat el a szükséges dokumentumok bemutatásával. További információért vegye fel velünk a kapcsolatot a delete@iwiw.hu címen” – áll az általános szerződési feltételekben. Dr. Kulcsár Zoltán jogászként azért felhívja a figyelmet, hogy a hazai adatvédelmi és kegyeleti törvények az iwiw-en működnek, de az amerikai felségterületen üzemelő Facebook és számtalan más közösségi oldal esetén igen nehezen alkalmazhatók.

Ne feledjük: a tudomány jelen állása szerint belátható időn belül az összes közösségioldal-felhasználó meg fog halni. 

Ha hasznosnak találta írásomat, iratkozzon fel hírlevelemre, hogy első kézből értesüljön az adatvédelem és a közérdekű adatok nyilvánossága témakörével kapcsolatos információkról.

Név:*
E-mail:*

Havonta legfeljebb 2 hírlevelet küldök, a hírlevélről egy kattintással bármikor le lehet iratkozni.

Valamennyi hozzászólást az RSS 2.0 hírcsatornán lehet követni. Szóljon hozzá, vagy adjon a saját honlapjáról egy visszakövetést.

Vélemény, hozzászólás?

 
Read previous post:
Netradír – időzáras védelem a személyes adatokra

Nyilvánosságra hozatal - meghatározható ideig Sokszor találkozunk azzal a helyzettel, hogy valaki közzéteszi személyes adatait az interneten, majd meggondolja magát...

Close