Nem lép hatályba az új Ptk. – nincs sérelemdíj

Az Új Ptk. bevezette volna az ún. sérelemdíj intézményét

És egyéb módon is átírta volna a személyhez fűződő jogokat – is. Lásd korábbi írásomat: https://www.adatvedelmiszakerto.hu/2010/03/uj_ptk_serelemdij_adatvedelem/

Az Alkotmánybíróság hétfőn alkotmányellenessé nyilvánította az új Polgári törvénykönyv (új Ptk.) hatálybaléptetéséről szóló törvény (Ptké.) egyes rendelkezéseit.

Az Alkotmánybíróság döntése

Az Alkotmánybíróság 436/B/2010. AB határozatában nem az új Ptk. tartalmát vizsgálta, csupán a hatálybalépés körülményeit.

Az Alkotmánybírósághoz benyújtott indítványok mindegyike a felkészülési idő hiányára, a jogbiztonság sérelmére hivatkozással kérte a Ptké. vizsgálatát.

Az új Ptk. első két könyve a Ptké. szerint május 1-jén lépett volna hatályba. Az Első Könyv nagyrészt alapelveket tartalmaz. A Második Könyv azonban – amely három részből áll – gyökeresen átalakítja a nagykorú személy cselekvőképességét érintő rendelkezéseket; a belátási képesség megváltozása esetére alapvetően módosulnak a döntéshozatalra, továbbá a jognyilatkozat tételére vonatkozó szabályok. Az új Ptk. nagymértékű módosítást eredményez a személyiségi jogok hazai rendszerében is. Az új Ptk. további, Harmadik, Negyedik, Ötödik, Hatodik és Hetedik Könyvei — a Ptké. szerint — 2011. január 1-jén léptek volna hatályba.

Mikor lesz sérelemdíj?

A személyes adatok védelmével összefüggő jogsértések esetén sérelemdíjra tarthatna igényt az érintett – az új Ptk. szerint.

Az új Ptk. 2:91. §-a így szólna:

2:91. § [Sérelemdíjra való jogosultság]
(1) A személyhez fűződő jogok megsértése esetén a megsértett személyt az őt ért nem vagyoni sérelemért a (2) bekezdésben meghatározottak szerint sérelemdíj illeti meg.
(2) A sérelemdíj megfizetésére kötelezés feltételeire a kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a sérelemdíjra való jogosultság megállapításának a jogsértésen túli hátrány bizonyítottsága nem feltétele.
(3) A sérelemdíj mértékét a bíróság az eset körülményeire – különösen a jogsértés súlyára, a felróhatóság mértékére és a jogsértésnek a sértettre gyakorolt hatására – tekintettel állapítja meg.
(4) A sérelemdíj iránti igény nem ruházható át és nem örökölhető.
(5) Az (1)-(4) bekezdésekben foglaltakat az egyes szellemi alkotások, teljesítmények létrehozóit megillető – külön törvényben szabályozott – személyhez fűződő jogok megsértése esetén is alkalmazni kell.

Várhatóan az új kormány a saját értékrendjének megfelelően alakítja át a Ptk.-t, így e rendelkezések hatályba lépésére még évekig várni kell.

Ha hasznosnak találta írásomat, iratkozzon fel hírlevelemre, hogy első kézből értesüljön az adatvédelem és a közérdekű adatok nyilvánossága témakörével kapcsolatos információkról.

Név:*
E-mail:*

Havonta legfeljebb 2 hírlevelet küldök, a hírlevélről egy kattintással bármikor le lehet iratkozni.

Valamennyi hozzászólást az RSS 2.0 hírcsatornán lehet követni. Szóljon hozzá, vagy adjon a saját honlapjáról egy visszakövetést.

Vélemény, hozzászólás?

 
Read previous post:
Hogyan lesz tényleg anonim egy piackutatás?

A piackutató cégek anonim adatkezelése A piac- és közvéleménykutatások során a kutatók hangsúlyozzák, hogy a kérdésekre adott válaszainkat anonim módon...

Close